2016. nov 21.

Egy igazán ütős diéta – a harcművészek táplálkozása

írta: sportdieta
Egy igazán ütős diéta – a harcművészek táplálkozása

Erő, gyorsaság, egyensúly, hajlékonyság. Ezekkel a képességekkel mind rendelkeznie kell egy harcművésznek. Vajon milyen étrenddel érik el, hogy a csúcson lehessenek?

bigstock-view-of-energetic-man-do-kungf-75902000.jpg

Talán nincs még egy olyan ága a sportnak, ahol annyi különböző, néha egymásnak ellentmondó képességgel kell egyszerre rendelkezni, mint a harcművészetek esetén. Itt bizony a nyers erő vajmi keveset ér, ha nem társul sebességgel és rugalmas izomzattal. Ennek megfelelően az ázsiai iskolákban a táplálkozás lényege nem is az izomtömeg növelése, hanem a mindennapi élethez és a testedzéshez szükséges „üzemanyag” beszerzése. Bár a diéták akár iskolánként és mesterenként is változhatnak, sok közös pontot találunk bennük. Ezek kevésbé tudományos alapokon, mint inkább megfigyeléseken és tradíciókon alapulnak, mindemellett favorizálják a helyben könnyedén beszerezhető alapanyagokat.

            A harcművészek táplálkozásának bemutatását a két, talán legismertebb és legősibb ág, a saolin kung-fu és a karate táplálkozási elvein keresztül vesszük górcső alá. A két diéta alapjai nagyrészt megegyeznek, ám néhány – elsősorban vallási okokra is visszavezethető – különbség azért fellelhető. Ez nagyban köszönhető annak a ténynek, hogy a kung-fu és a karate származása közös. A két ág közös ősét, a vadzsramustit, egy Bodhidarma nevű buddhista szerzetes ismertette meg a kínaiakkal a 6. században, ahol ebből fejlődött ki a saolin kung-fu. Okinawa szigetén változáson mentek át a technikák, és már ezt az új ágat tanulta Funakoshi Gichin, aki tovább fejlesztette azokat. A mester végül 1917-ben mutatta be saját harcművészetét, amit ma a modern karateként ismerünk. A közös alapok pedig a két ág szellemiségében és a táplálkozásban is tetten érhetőek. A kung-fu és a karate szemlélete is megegyezik abban, hogy gyakorlóinak a test energiaáramlására kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni. Ezért a táplálkozásuk a szénhidrát túlfogyasztására épül, miközben fehérjéből jóval kevesebbet visznek be. Mindkét ágban fontos a zsiradékfelvétel is, a forrásuk azonban különböző.

            Hogy mit jelent a túlzott szénhidrátbevitel, arról jó képet alkothatunk, ha tudjuk, hogy egy átlag ember számára a teljes tápanyagon belül, kb. 45 százalék szénhidrát arány a javasolt, míg a harcművészek esetében ez az érték meghaladja a 65 százalékot. Persze itt nem kell édesség lakomákra gondolni, hiszen abban a kung-fu és a karate mesterek is egyetértenek, hogy a testnek csak a friss, nem egyszer nyers étel fogyasztása tesz jót, így minden feldolgozott élelmiszer – a finomított cukor is – kerülendő. A szénhidrátbevitel így zöldségekből, gyümölcsökből és rizsből áll össze (ez utóbbi leginkább a helyi sajátosságok miatt meghatározó a táplálkozásukban). Az ételek esetében az olaj nélküli sütés és a főzés megengedett, de a zöldségek esetében a legtöbbször ezeket az eljárásokat is kerülik. Nagy lakomákról már csak azért sem lehet szó, mert szintén fontos alapelv, hogy a fentebb már említett „üzemanyag elv” szellemében törekednek a legkevesebb étel elfogyasztására. Úgy vélik, hogy a sok étel elveszi az energiát a testtől, mert azt az emésztésre fordítja. Szintén fontos része az étkezésnek a zsiradékbevitel, melyet halakból és csirkéből nyernek a karate esetében és ezzel megoldják a fehérjebevitelt is. A saolin szerzetesek hitük folytán nem fogyasztanak semmilyen állati alapanyagot, így ők szójababbal és tofuval viszik be a fehérjét. Zsiradékpótlásra a szerzetesek álltalában nyers, olajos magvakat fogyasztanak. Az utolsó fontos alapelv, hogy az étkezések számát a lehető legmagasabban kell tartani (szintén azért, hogy az emésztés ne rabolja el az energiát a testedzés elől), így általában 5-6 alkalommal esznek naponta. Persze ezek az elvek is változnak az idővel, de az alapok szilárdan megmaradnak. Jó példa erre Bruce Lee táplálkozása.

            Ha ezt nézzük, hogy ki tett a legtöbbet azért, hogy a kínai box (kung-fu) ismertté váljon a nyugati világban, akkor mindenképpen Bruce Leet és a filmjeit kell megemlítenünk. Lee rövid élete jelentős részét töltötte Amerikában, így a kínaitól teljesen eltérő környezetben alkalmazta az otthon tanultakat. Diétájának alapja ugyan szintén az üzemanyag elv volt, így keveset és sok alkalomra elosztva evett, ám a helyi alapanyagokat is beépítette táplálkozásába. Így fogyasztott protein shakekeket, méhpempőt, vitaminokat és ginsenget is. Szigorúan elutasította azonban a kávét, helyette zöld teát ivott, hogy a lehető legjobban felpörgesse az anyagcseréjét. Táplálkozása alapja azonban a nyers gyümölcs és zöldség, valamint a főtt rizs volt.         

Szólj hozzá

karate kungfu harcművészet Diéta Sporttáplálkozás Sportdiéta sportdieta