2016. nov 15.

Ismerd meg a futóbajnok diétáját!

írta: sportdieta
Ismerd meg a futóbajnok diétáját!

„Természetesség, immunerősítés, megfelelő energia-bevitel és tiszta étrend-kiegészítők” – így foglalható össze röviden Dr. Lubics Szilvia ultrafutó bajnok sportdiétája. A sportolónő nemrégiben tért haza idei fő versenyéről, a 24 órás Európa Bajnokságról, ahol ismét megmérettetésre került többek között az étrendje is. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele, és gyűjtöttünk össze néhány jó tanácsot, amelyek minden futó számára hasznosak lehetnek.

lubics1.jpg

Spirulina alga – fókuszban az őszi immunerősítés

Az ősz a nagy futóversenyek időszaka, ilyenkor aratják le a futók az egész évben befektetett munka gyümölcsét. Ugyanakkor ez az időszak kedvez leginkább a megfázásnak és a vírusoknak is, pedig egy-egy betegség sajnos hátrányosan befolyásolja a futóteljesítményt is. „Három iskolás gyerek anyukájaként pontosan tudom, hogy milyen komoly problémát okoz ez az időszak mindenkinek. Éppen ezért fontos, hogy az immunrendszerünket fokozottan védjük, ezzel elkerülhetőek a náthás, megfázásos megbetegedések. Én például ultravitamint szedek, és esküszöm a spirulina és chlorella algákra, amelyek az egyik legjobb immunerősítők a tapasztalataim szerint!”  - mondja Lubics Szilvia. „ A sport révén fokozott terhelést kap a szervezet, így mindenből – energiából, ásványi anyagokból, vitaminokból – is többre van szükségünk, ezért is ajánlott a minőségi táplálék-kiegészítők szedése.”

 Megfelelő energia-bevitel a teljesítmény kulcsa

A hosszútávfutóknál az eredményesség egyik kulcsa a megfelelő energiabevitel, éppen emiatt érdemes összeállítani egy kiegyensúlyozott étrendet, ami ezt biztosítja. Sokszor a súlyvesztés a kellő szénhidrátmennyiség elfogyasztása ellenére is bekövetkezik, mégpedig izomból, holott azok leépülése a teljesítmény romlásához vezethet. Ezt küszöbölhetjük ki fehérjeturmixok fogyasztásával: jó, ha tudjuk, hogy az izolált és a hidrolizált tejsavóból készült fehérjék a legkönnyebben emészthetőek, ezek beépülése a leghatékonyabb. Az ultramaratonista sportolónőnél - elmondása szerint - a legnagyobb gondot a súlyvesztés okozza. Ehhez oda kell figyelnie arra, hogy naponta 5-ször étkezzen, bevigye a megfelelő szénhidrát-mennyiséget az étkezések alkalmával. Természetesen fehérjére is szüksége van, így az étrendjét az edzések után ezzel egészíti ki.

Futás alatt csak természetesen!

„A versenyek alatt, amelyek akár egész napos futást is jelenthetnek, mindig problémás volt az étkezésem. Korábban sportgélekkel, izotóniás italokkal próbálkoztam, de közben rájöttem, hogy nekem a természetes megoldások a leghatékonyabbak. Az ultrafutások során többnyire saját  turmixokat iszom, amelyek rizsből, gyümölcsléből és vízből állnak, ezt egészítem ki aminosavakkal.” – mondja Lubics Szilvia – „Az edzési időszakban az energiaszintem növelésére és a fáradtság megelőzésére Radicalt használok, ami két természetes összetevőből áll.” A citrullin egy nem esszenciális  aminosav, ami megtalálható a görögdinnyében, a malát, azaz az almasav pedig számos gyümölcsben.

Futni a szabadság érzéséért!

Ultramaratonista bajnokunk elárulta, hogy nem szeret futópadon edzeni, inkább télen is jól felöltözik, hogy futhasson a szabadban: „Én a futást csak a szabadban tudom elképzelni, a tiszta levegő, a táj és a mozgás együttesen jelenti számomra azt a szabadságot, ami miatt ezt a sportot megszerettem. Ez az érzés a futópadon  pedig teljesen hiányzik. Télen inkább jól felöltözök, majd a futás befejeztével rögtön a forró zuhany  alá állok, nem szabad nedves ruhában nyújtani a hideg levegőn. Sokan kérdeznek a versenyekkel kapcsolatos szokásaimról is: korábban például mindig magammal vittem a szurkolóktól kapott kabalákat a pálya szélére, ma már inkább csak lélekben gondolok az engem támogató fontos emberekre. A kemény megpróbáltatások előtt szeretek olvasgatni is, például az Ismerd meg a győztesek titkát! című könyvet, ami újra és újra inspirál!”

Lubics Szilvia és a Panhellen együttműködése

Dr. Lubics Szilviával való beszélgetésből kiderült, hogy a sportolónő a természetes megoldások híve, de vajon hogyan egyeztethető össze ez ilyen komoly edzésmunkával? „Orvosként is tudtam valamennyit a táplálkozásról, később pedig a versenyzés miatt tanultam többet a sporttáplálkozásról. Közismert, hogy lakto-ovo vegetáriánus vagyok, emellett pedig pótolnom kell a szükséges fehérjét, vitaminokat és ásványi anyagokat. Ezekből kiindulva mindig is kerestem azokat az étrend-kiegészítőket, amelyek a leghatékonyabban felszívódó hatóanyagokból vannak összeállítva. Számomra az is nagyon fontos, hogy a kiválasztott termékek természetes eredetűek legyenek, dopping- és vegyszer-mentesek. A Panhellen termékek pedig ilyenek, ráadásul olyan széleskörű a termékpaletta, hogy itt mindent megtalálok, amire szükségem van. A táplálkozási szakértőjük pedig ezen felül is sokat segít a diétám kialakításában, legyen szó felkészülési időszakról vagy versenyről ”

lubics2.jpg

Szólj hozzá

alga ultrafutás Radical Lubics Szilvia Futóbajnok ultravitamin cittrulin